Események
Bohumil Doležal politikai jegyzetei index hozzászólásaikat várom

 

Hajrá! Mindenki Magyarország ellen

Egész Európa s mindenekelőtt az európai (brüsszeli) politikusok valamint az európai média már napok óta Magyarországgal foglalkoznak. Magyarországot szigorúan kérdőre vonják. Mivel az utolsó huszonöt évben bár nem folyamatosan, de rendszeresen foglalkoztam a magyar ügyekkel, nem hallgathatom el: az érdeklődés minden bizonnyal a helyén van, ám az a benyomásom, hogy célzatos és elfogult. Mindenekelőtt: Magyarország ma – ha „hivatalosan” nem is ismerték el – egyike a három bevándorlás által leginkább sújtott országnak, akik közül a legszegényebb is. Csupán az idén mintegy 150 000 migráns érkezett Magyarországra. Amikor ezidáig „kvótákról” beszéltek, amelyek a migráció által leginkább sújtott országok helyzetén könnyítenének, a befogadandó kvóta kötelezettsége alól nem mentesítették Magyarországot sem (e téren most talán változás várható), az utóbbi napokban a brüsszeli tisztségviselők nem szégyellték Orbán miniszterelnököt emlékeztetni ezen kötelezettségre. Magyarország rettenetes problémákkal küzd, a megoldásukra olykor kétségbeesett kísérletek tesz (kerítés), annak a nyomásnak van kitéve, hogy egyrészt a migránsok beözönlését az országba ne gátolja, másrészt semmi áron se engedje őket tovább Ausztriába és Németországba.

Orbán politikájával szemben, azzal amit Brüsszelben ( s azt megelőzően a Frankfurter Allgemeine Zeitung számára) mondott, fenntartásaim vannak, de mit tehet abban a helyzetben, amikor egész Európa, az Európai Unió magára hagyta, „hogy főjjön a saját levében“. A mai magyar politikai garnitúra az ország legitim képviselője, hat évvel ezelőtt átütő választási győzelemmel jutott hatalomhoz. Választási győzelme tavaly megismétlődött nem csupán populista politikájának köszönhetően, hanem a jelenlegi teljesen alkalmatlan, szétesett, amorális oppozíciónak köszönhetően is, amely nem volt képes megszólítani a magyar lakosságot, ehelyett az EU és az USA politikai támogatásának elnyerésére koncentrált. Nem tudok megszabadulni a benyomástól, hogy aránylag befolyásos brüsszeli erők bizonyos magyarországi nyomásra a magyarországi nehézségeket szívesen kihasználnák arra, hogy befolyásolják a magyar belpolitikát. Ha így volna, különösen ellenszenves gátlástalanságról beszélhetnénk. Ma került sor a a visegrádi országok prágai csúcstalálkozójára. Remélem, hogy országaink politikusai több bölcsességet tanúsítottak, s tanúsítanak majd a jövőben, mint pl. Martin Schulz és a hozzá hasonlók, és képesek kinyilvánítani azt, ami alapvetően szükséges, a szolidaritásukat. Ez azt jelenti, hogy szolidaritásukat Magyarországgal és legitim képviselőivel is.

Svobodné fórum 2015, Szeptember 7.
Schreier Angéla fordítása