Ezerszer eltemették, újraéled

A Beneši dekrétumokról van szó. Újra tárgyaltak róla az Európai Parlamentben, többek közt a magyar Juhász Imre jogász kezdeményezésére. Magyarország ismét a cseh újságírók látóterébe került. Az ügy mégiscsak valamivel többet érdemelne annál az ostoba megjegyzésnél, amely szerint a dekrétumok védelmezőinek és bírálóinak kölcsönösen szükségük van egymásra. Miről is van szó?

Az említett Juhász Imre és a németországi Alida Hahn-Seidl petícióval forultak az Európai Parlamenthez, elsődlegesen a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának 2007. 09. 22-i nyilatkozatával kapcsolatban, a második világháborús rendezést szolgáló dokumentumok érinthetetlenségéről. A határozat az ügy lényegét tekintve gyakorlatilag megegyezik a Cseh Köztársaság parlamenti Küldöttgyűlésének 2002. 04. 24-i határozatával: „a döntés következtében keletkezett jogi és vagyoni viszonyok kétségbevonhatatlanok, sérthetetlenek és megmásíthatatlanok.“

A petíció arra kéri az EP-t, hogy szólítsa fel Szlovákiát a nyilatkozat megsemmisítésére annak érdekében, hogy megítélje a dekrétumok összeférhetőségét az EP jogrendjével, és rábírja a szlovák szerveket arra, hogy kérjenek bocsánatot a magyar és a német kisebbségek tagjaitól az elszenvedett jogtalanságért, nyújtsanak méltó kárpótlást, és vonják felelősségre azokat a még élő személyeket, akik felelősek a szlovákiai németek és magyarok ellen elkövetett emberellenes bűntettekért. Amíg Szlovákia nem reagál kellőképpen, az Európai Tanácsnak konstatálnia kellene, hogy Szlovákia megszegi az Európai Uniós Szerződés 2. cikkelyének elvét, ezért fel kell függesztenie tagsági jogait. A követelések, mint látható, nagyon kemények.

A szerzők 2012. 01. 12-én nyújtották be a parlamentnek petíciójukat, amelyet Bagó Zoltán (FIDESZ) EP-képviselő vállalt magára. A petíciót formálisan elfogadhatónak találták, így foglalkozni kezdett vele a Petíciós Bizottság, amely kikérte az Európai Bizottság álláspontját, az ügyet pedig besorolta a 2012. szeptember 20-i gyűlés programjába. Úgy is lett.

Az Európai Bizottság álláspontja nem hozott semmi meglepőt: azt állítja, hogy a Beneš-dekrétumokat még az előtt fogadták el, hogy a Szlovák Köztársaság belépett volna az EU-ba, így nincs olyan hatályos pont, amely ellenkezne az uniós jogokkal. A tagállam ügye, hogyan igazodik a nemzetközi szerződésekből és belső előírásokból fakadó alapvető jogok betartásához. A kérelmezőnek az állami szervekhez kellene folyamodnia, és fellebbezhet az  Emberi Jogok Európai Bíróságánál.

Ezt az álláspontot a Petíciós Bizottság tárgyalásán azonban csak a román szociáldemokrata Victor Boştinaru támogatta. A petíció mellett kitartottak nemcsak a magyar EU-képviselők, így Bagó Zoltán és Hankiss Ágnes(mindkettő FIDESZ), Morvai Krisztina (Jobbik), de a szocialista Tabajdi Csaba is. A magyar álláspontot támogatták a német Peter Jahr (CDU) és Gerald Häfner (zöldpárti) EU-képviselők, de a lett Tatjana Ždanoka (zöldpárti) EU-képviselő is. Egyébiránt senki más nem szólalt fel a küldöttek közül. Ezek után a bizottság elnöknője, Erminia Mazzoni konstatálta, hogy a többségi vélemény alapján a határozat a tanácskozás napirendjén marad, a bizottság pedig meghívja a szlovák kormány képviselőit, hogy nyilvánítsanak véleményt az ügyben.

A Beneš-dekrétumok kérdése tehát ismét napirenden van. Ellentétben állnak azokkal az alapelvekkel, amelyekre az euroatlanti országok körének jogai épülnek (mindenekelőtt a kollektív bűnösség és a retroaktivitás megengedhetetlenségének elvével). Ugyanakkor politikai szempontból nyilvánvaló, hogy annak az állapotnak, amely alkalmazása során kialakult, bármiféle lényegi megváltoztatása 1990-ben már lehetetlen volt: nagyméretű, tömeges bűntettekről volt szó, elkövetésük óta hosszú évek teltek el. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne vagy ne kellene tenni valamit. Már akkor lehetséges volt "mérsékelni bizonyos sérlemek következményeit" úgy hogy erősítették a tárgyalásokat az elkövetők jogi képviselői és az károsultak képviselői között. Ennek folytatása helyett azonban a cseh politikusoknak és újságírói-, illetve történész lobbijuknak köszönhetően sikerült elérni, hogy az egész ügyet konzerválták és félretették annak reményében, hogy a "közös jövő" nyomásának hatására megfeledkeznek róla. A szlovák politikusok sajnos a csehek nyomában haladtak. A példa ragadós, főleg a rossz példa. Itt maradt a el nem temetett hulla, bomlik, és rontja a levegőt. Bár a német politikai képviselet a cseh (és szlovák) állásponttal kénytelen volt megbékélni, a kevésbé érintett országok számára (Magyarországnak, és részben Ausztriának) nagyobb gondot jelent. Az ügy közvetlenebbül érinti őket, mint Németországot.

Közép-európai problémáról van szó: a nyugati demokráciák megegyezve a sztálini Oroszországgal végül jóváhagyták a lakosság tömeges deportálását és a vagyonelkobzást. Tudniuk kellett, hogy embertelenül zajlanak, és embertelenül fognak lezajlani. Oroszország később játszva hatalmába kerítette a közép-európai térséget, ahol egymás mellett éltek tettesek és áldozatok - az oroszok már csak ezért is könnyen meghódíthatták. Ezzel szemben a nyugatnak hosszú évekig nem volt semmiféle politikai befolyása erre a territóriumra. A múltban keletkezett konfliktusok ma is fenyegetik Közép-Kelet Európát, és potenciálisan könnyű prédájává teszik a keletről jövő hatalomvágynak. A helyzet végletesen veszélyes, bár nem tudom, mit lehet tenni. Valamit azonban tenni kell.

Lidové noviny, 2012. szeptember 25.
Balázs Andrea fordítása