Vita egy Személyiséggel

Egy személyiséggel vitázni problematikus dolog. A Személyiség ugyanis többek között hatalommal van megáldva, amely lehetővé teszi számára, hogy vitairatait papíron megjelenő újságban is megjelentesse, még ha azok internetes oldalakra is vonatkoznak, amelyeknek százszor kisebb a költségük, mint annak a papír sajtóterméknek. Mi több, a Személyiség számára nem kötelező az internetes vitájában feltüntetni a linket, amely ahhoz a cikkhez vezet, amellyel vitatkozik, mint ahogy azt az egyszerű emberek teszik. A Személyiség, akiről beszélek, Luboš Palata úr, titulusa szerint „Közép-Európai“, szövegének címe pedig „Miért választották a magyarok Orbánt és a Jobbikot”, holott érdemben nem a címben szereplő dologgal foglalkozik, hanem szerénységemmel, pontosabban azzal, amit Palata úr nézeteiről leírtam a „Mit adott a hét“ szombati rovatában (szombat, április 24.) internetes oldalaimon az Eseményekben.

Amit viszont - nézetem szerint - Személyiségeknek sem lenne szabad megtenniük, az az, hogy célzatosan eltorzítják annak a nézeteit, akivel vitatkoznak, ráadásul úgy, hogy a nyilvánosság előtt a lehető legrosszabb fényben tüntetik fel őt olyan témákkal kapcsolatban, amelyeket nem ok nélkül tartanak kényeseknek minálunk. A rossz emberek ezt denunciációnak nevezik. (Ez az oka annak, hogy Palata urat nem szeretem, de nagyon nem.)

Palata úr szerint ugyanis azt gondolom, hogy a cseh Európa legszörnyűbb nemzete, hogy a németek kitoloncolását Káin bélyegének tekintem, és hogy teljesen kritikátlanul csodálom Magyarországot és a magyarokat.

Néhány sorban össze szeretném foglalni nézeteimet az említett problematikára, bár húszéves publicisztikai tevékenységem során már százszor leírtam őket:

A közép-európai nemzetek nem oszthatóak „jókra“ és „rosszakra“. Lényegében az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz, és a viszonylagos közelmúltban is gyakran disznó módra viselkedtek egymással szemben. A nemzetekkel ugyanaz a helyzet, mint az egyénekkel. Mindannyian bűnösök vagyunk, ebben nem különbözünk egymástól. Néhány különbség abban van, hogy egyesek belelátnak saját bűneikbe, meg tudják őket nevezni és bánkódnak miattuk (például a németek már fél évszázadnál régebben ezt teszik), míg mások azt keresik, hogy bújhatnának ki a felelősség alól (pl.: azt a disznóságot, amit elkövettünk, akkoriban mindenki elkövette, és valójában más tehet róla, tehát Hitler). Természetesen nem léteznek eltávolíthatatlan „Káin bélyegei“, de az embernek egy kicsit igyekeznie kell. Az, ami kockán forog, a tartós béke és az együttműködés régiónkban, amelyhez a múlt nyílt sebeinek a begyógyítása vezet, és nagyon hasznos lenne, ha mindenki magánál kezdené (annak ellenére, hogy mindenki vétkezett), és nem folyamodna a „ti meg feketéket lincseltek“ metódushoz, amit a szoci időszakból ismerünk. Ugyanis magasabb érvénye van a kötelező parancsolatnak: „Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! - mikor a magad szemében ott a gerenda? Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát.”

Én lényegesnek tartom, hogy ezek szerint viselkedjünk – szemmel láthatólag Palata úrral ellentétben.

lidovky.cz, 2010. április 26.
Gál Attila fordítása