Jobbik

A „Jobbik“ egy hamisítatlanul szélsőséges magyar párt, amely az Európai Parlamenti Válsztásokon nagy sikert ért el. A szavaztok 14,77%-át kapta, s ezzel három mandátumhoz jutott. Cseh megfelelője, a Nemzeti Párt (Národní strana, a szavazatok 0,26%-a) mellett úgy hat, mint a a bengáli tigris a házi macska mellett. A párt teljes neve: Jobbik Magyarországért Mozgalom. A párt kijelentette, hogy az Európai Parlamentben „Trianon“ felülbírálásán és a Beneš-dekrétumok eltörlésén fog ügyködni. Jiří Paroubek nyomást gyakorol Kohout külügyminiszterre, hogy tiltakozzon a magyar kormánynál.

Hol van a probléma gyökere? Mi az oka annak, hogy Magyarországon a szélsőségesek ennyivel sikeresebbek, mint nálunk? A magyarázat abban rejlik, amit felül akarnak bírálni, esetleg eltörölni. A cseh sajtóban sok ostobán téves információ jelent meg ezzel kapcsolatban. A tények a következőek.

Trianon nem egy sportág, mint azt az átlagos tájékozottságú cseh olvasó gondolná, hanem a Versailles-i békeszerződés részét képező trianoni békeszerződés rövidített megnevezése, amely Magyarországgal, mint az Osztrák-Magyar Monarchia egyik utódállamával való viszonyokat módosította. 1920. június 4-én írták alá a Versailles-i Nagy-Trianon-kastélyban (innen a név). A szerződés elsősorban a háború utáni Magyarország területi státuszát határozta meg: elvesztette területének több mint két harmadát, és lakosságának 68%-át. De a probléma lényege nem is ebben állt, hanem abban, hogy így az állam határain kívül rekedt 3,5 millió magyar, nagyjából a magyar nemzet egy harmada. Jelentős részük az új határok menti összefüggő övezetben élt, amely lakosságának nagyon gyakran meghatározó többségét alkotta. A határok nem tartották tiszteletben a nemzetek önrendelkezésének az elveit, amelyeket a győztes nagyhatalmak hangoztattak. A magyar delegációt gyakorlatilag internálták, ellenvetéseire nem voltak tekintettel. Az Amerikai Egyesült Államok elutasította a szerződés aláírását.

A magyarok így megélték a saját Münchenjüket húsz évvel a mienk előtt. A következmény a demokratikus nagyhatalmakkal valamint általánosan a demokráciával szembeni mélységes csalódottság volt, amely a későbbiekben nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a horthysta Magyarország Hitler halálos ölelését választotta.

Másodszor pedig a Beneš-dekrétumok. Ezek a „németekre, magyarokra, árulókra és kollaboránsokra” vonatkoztak. Ezek alapján a szlovákiai magyarokat megfosztották állampolgári jogaiktól és minden vagyonuktól. A csehszlovák hivatali szervek a kitoloncolásukkal számoltak, ettől viszont a nyugati szövetségesek elhatárolták magukat a párizsi békekonferencián, és az oroszok sem lelkesedtek túlságosan a tervtől. Ezért pótmegoldást választottak: egyrészt a lakosság cseréjét, amelynek elfogadására a magyar felet rákényszerítették. Egy magyarországi szlovákért, aki kész volt „visszatérni” hazájába, egy magyart toloncolhattak ki Szlovákiából. Ez a sors végül mintegy 90 ezer magyart sújtott, miközben a szlovák „visszatérők” száma valamivel 60 ezer fölötti volt (állítólag a családtagok eltérő számából kifolyólag), másrészt, csehországi kényszermunkára való deportálást, ami Beneš munkakötelességet érintő dekrétuma alapján történt, és mintegy 45 ezer embert érintett. A deportálás korlátozott, ám meghatározatlan időtartamra szólt. Azoknak, akiknek volt hova visszatérniük, a későbbiek során engedélyezték a hazatérést (ez a deportáltaknak kb. a felét érintette). A harmadik intézkedés „liberális“ volt: reszlovakizálás. Aki ezen nyomás hatására felfedezte magában a régi szlovák gyökereket, jelentkezhetett szlováknak, és így megmenekülhetett a fent említett represszióktól. Ennek köszönhetően a kb. 750 ezres szlovákiai magyarság száma kb. 350 ezerrel esett vissza, viszont a legsúlyosabb üldöztetés végeztével újra félmillióra nőtt.

A trianoni megoldás roppant problematikus, ez a második viszont hatalmas disznóság. A status quo, ami létrejött, alapjaiban már nem változtatható meg, az értelmes, jó modorú politikusok viszont mostanáig nem voltak képesek annyit mondani az érintetteknek, hogy pardon. Tehát ne csodálkozzanak, hogy a szélsőséges erők nyúlnak a dolgok után.

lidovky.cz, 2009. június 16.
Gál Attila fordítása