A csehek útja a demokratikus szocializmustól a jelző nélküli szocializmusig

Az alábbi sorokkal a cseh társadalom 1945-48 közötti fejlődésének egyik meglehetősen meglepő jellegzetességét szeretném tisztázni: vajon miért tagolódtak be a csehek - eltérően a lengyelektől, magyaroktól és tulajdonképpen a szlovákoktól is - a szovjet birodalomba oly módon, melyet bajosan lehetne másképp nevezni, mint önkéntesnek. Ez a folyamat nálunk a közvélemény összehasonlíthatatlanul nagyobb támogatását élvezte, mint a régió más érintett államaiban, a kommunisták is később mindig a februári puccs „demokratikus” jellegét hangsúlyozták.

A körülmények leírása, a főszereplők

A csehek a 19. században hasonló fejlődésen mentek keresztül, mint valamivel korábban a németek és a magyarok. Megszületett és emancipálódott az etnikai alapon létrejött cseh politikai nemzet.

A nemzeti önállósodás folyamatához szükségképpen tartozott a saját nemzetállam megteremtése. A Közép-Európában azonban olyan vegyesen élnek a nemzetek, hogy a történelmi és etnikai alapelvek közötti ellentétek az államhatárok kijelölésekor komoly politikai problémákhoz vezettek. Az itteni kis nemzetek államiságukat törvényszerűen az erősebbek segítségével, erőszakosan, nyíltan összeütközve a szomszédaikkal, mindig a másik rovására érvényesítették. Minden új geopolitikai elrendezés ezért kezdetektől veszélyben forgott, instabil volt.

Ez érvényes az egykori Csehszlovákiára is: a győztes hatalmak támogatásával a csehek újonnan alapított államukhoz javarészt vagy kizárólag németlakta területek is tartoztak, továbbá a „csehszlovák” nemzet fikciójával sikerült a szlováklakta területeket is bekebelezniük. Az új rend magában hordozta a későbbi konfliktusokat. Az államalakulat lényege a cseh politikai nemzet biztonságának garantálása volt a német veszéllyel, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia esetleges visszaállításával szemben. A korabeli cseh politikai elit számára ezért sokkoló politikai élmény volt, hogy államuk összeomlott Hitler nyomása alatt. A nyugati hatalmak viselkedését - érzelmi alapon - árulásként fogták föl, az erős, megbízható szövetséges szüksége vitte rá az akkori köztársasági elnököt, Edvard Benešt, hogy Sztálin Oroszországa felé forduljon.

Oroszország korábban a cseh közvélemény számára mindig nagyon távoli ország volt. A csehek szláv szimpátiája mindig plátói jellegű volt. Az Oroszországot közelebbről ismerők (mint Karel Havlíček vagy T.G. Masaryk) nagyon józanul, gyakran óvó hangsúllyal beszéltek róla. A másik oldalon Oroszorország messzisége egyes költők és politikusok, mint Jan Kollár, vagy később Karel Kramář számára szláv fantazmagóriákat keltett. Összegezve kijelenthetjük, hogy a csehek Oroszországhoz mindig is kiegyensúlyozatlanul és kissé hisztérikusan viszonyultak.

A másik említésre méltó dolog a szociális demagógiával szembeni cseh gyöngeség. A cseh nemzeti társadalmat egykori jobbágyok, a szegényebb városi réteg alkotta: innen származott a nemzeti intelligencia, a politikai emancipáció mozgató ereje. Társadalmunknak kifejezetten plebejus jellege volt és van ma is.

A választott protektor, Oroszország, a XX. század első évtizedeiben sajátos fejlődésen ment keresztül. Az orosz cárizmus II. Sándor trónra lépésétől kezdve elhúzódó válságon ment keresztül, a krízis az első világháború alatt csúcsosodott ki. Az általános gazdasági káoszban és katonai összeomlásban egy viszonylag kis létszámú terrorista csoportnak sikerült magához ragadnia a hatalmat. Az állami ideológia a nyugatról importált és az orosz viszonyokra szabott radikális szociális utópia lett. A radikális és vad elvek törvényszerűen a nagyon régi és jól bejáratott rendszerekhez nyúlnak vissza, ez történt ebben az esetben is. Néhány évig tartó zűrzavar után a modernizált önkényuralomban kristályosodott ki a „szovjet” rendszer. A átalakított marxizmus lett az új államvallás.

Az orosz társadalom részesült át az európai középkor történelmi tapasztalából. Ebből következően az oroszok soha sem értették meg az autonóm társadalmi struktúrákat, a hatalommegosztást, a visszanvonhatatlan jogokat, szabadságokat. Az állandó fenyegetettség érzésétől is szenvedtek, úgyszintén – talán mindenekelőtt a Nyugat felőli fenyegetettségtől tartottak. Sajnos el kell ismerni, hogy nem volt mindig megalapozatlan félelmük. Persze az elmaradottság földolgozhatatlan komplexusának is megvolt a maga szerepe.

Mindez nem túl jó ajánlólevél egy nagyvonalú patrónus számára. Oroszország ekkoriban kifejezetten alacsony szintű politikai kultúrájú kezdetleges ország volt, mely előszeretettel alkalmazott primitív és erőszakos eszközöket a társadalom irányításában.

Beneš elnök ideológiája és a korabeli demokratikus sajtó-visszhang

Dr. Edvard Beneš Masaryk tanítványa volt és mindig is örökösének tartotta magát. Masaryktól eltérően elsősorban gyakorlati politikus volt, becsvágya azonban arra sarkallta, hogy szellemi téren is maradandó nyomot próbáljon hagyni. Különösen Masaryk halála után minden erejével be akarta bizonyítani, hogy képes fölnőni példaképéhez és tanítómesteréhez. Később ehhez az élményhez a földolgozhatatlan müncheni trauma társult.

Beneš elméletileg is megpróbálta egy ideológiai koncepcióban megindokolni politikáját. ¹⁾ A világforradalom, melyről Masaryk beszélt, nem ért véget az első világháborúval. Az elhúzódó válság egy második globális háborús összecsapásban csúcsosodott ki, melyben a nyugati demokráciák és a kommunista Oroszország együttesen vereséget mértek a náci Németországra, a végeredmény az előbbiek egymást eszmeileg kölcsönösen gazdagító együttműködése lesz: az európai demokráciák átvesznek néhány „szocialista” elemet, egyszerűsítik és hatékonyabbá teszik politikai rendszerüket, Oroszország pedig ellenkezőleg, európai mintára demokratizálódni fog. A cseh nemzeti társadalom hivatása az, hogy – szláv jellegének köszönhetően - megvalósítsa a Nyugat és a Kelet mintául szolgáló szintézisét. A második világháború új rendet teremt Közép- és Kelet-Európában, szláv Commonwealth születik, ahol a nyugati és délszlávok egyenrangú félként működnek majd együtt Sztálin Oroszországával.

Ennek az ideológiának köszönhetően közvetlenül a háború után fontos politikai és gazdasági változások zajlottak. A politikai élet a Nemezeti Frontba tömörült, úgynevezett nemzeti tulajdonba vették a csehszlovák ipari potenciál majdnem háromnegyedét. Ez az államosítás előjátéka volt. A sajtót korlátozták, kommunista kézbe került (a kommunisták vezette Tájékoztatási Minisztérium az infrastruktúra fölött rendelkezve tevőlegesen beavatkozott a szólásszabadságba). A lakosság nagy csoportjait (németek, magyarok) megfosztották jogaiktól, tulajdonuktól, a németeket ki is űzték az országból. Erőszak és tömeges bűntettek hatották át a légkört. A kommunisták fokozatosan megerősítették pozíciójuk az állami élet jelentős területein: a rendőrségben, a hadseregben, az államigazgatásban és a külpolitikában. ²⁾

A nem kommunista sajtó elfogadta Beneš ideológiáját, lojális együttműködésre szólított föl a kommunistákkal a „szocializmus” építése során. Ha bírálták is a kommunisták politikáját (mint az gyakorta megtörtént), csakis e kereteken belül tették. Ferdinand Peroutka jeles lapjának hasábjain, a „Dnešek“-ben megindokolták, miért szükséges a szocializmus építése és a Nemzeti Front keretein belül a kritika. Jellegzetes példája a német lakosság Csehszlovákiából történő kiűzése néhány aspektusának a kritikája. A „Dnešek“-ben és a katolikus „Obzory“ –ban kritikusan foglalkoztak néhány a csehországi németekkel szemben elkövetett állatias tettel, de a „kiűzést” egészében üdvözölték. Antonín Klatovský szerint ³⁾ , „egész történelmünk legnagyobb nyereségéről“ van szó. Jiří Hejda közgazdász, akit később a kommunisták egy sztálinista monstre perben sokévi büntetésre ítéltek, ezt írja: „nem lennénk méltóak arra, hogy gyermekeink szemébe nézzünk, ha elmulasztjuk a sors által kezünkbe adott alkalmat… Ami most történik, nem mi idéztük elő… mivel azonban az elmúlt hat év a maga teljes meztelenségében mutatta meg a német mentalitást, megszereztük azt a nemzetközileg elismert jogot, hogy lerázzuk a minket akadályozó koloncot.” ⁴⁾. Érdekes, hogy Hejda a „kiűzést” gyakorlati szempontból indokolja (kihasználtuk a helyzetet, hogy lerázzuk a német koloncot). Más szerző a hangsúlyt azonban az erkölcsi szintre helyezi. Josef Grňa ⁵⁾ teljesen jogosan figyelmeztet, hogy „nincsen erkölcsi jogunk a németek kiűzni, módszereinkben sem különbözünk náciktól “, de azon nyomban megfogalmazza az „erkölcsi okokat“ - a német szellem a cseh történelem kezdete óta megnyilvánuló „erkölcsi bűneinek“ megbüntetéséről van szó. A mostani változás tartósságát a szövetség az erős Szovjetunióval szavatolja; életre – halálra össze vagyunk kötve velük. ⁶⁾ A nem kommunista cseh újságírók ugyanakkor tehetetlen idegességgel figyelték, hogyan nyílik fokozatosan a szakadék a demokratikus világ és a sztálini Oroszország között, hogyan dől romba messianisztikus elképzelésük a cseh nemzet történelmi szerepéről a demokrácia és az orosz türannia egyeztésében. Éppen ez az ideológia járult nagy mértékben ahhoz, hogy a februári puccs oly fegyvertelenül és fölkészületlenül érte a nem kommunista cseh politikusokat és értelmiségieket.

Egy nem kommunista cseh politikus példája - Jan Masaryk

Jan Masaryk személyében is megtestesíti az akkor cseh politika összes nyomorúságát és döntésképtelenségét. Az a szerencsétlenség jutott neki osztályrészül, hogy nagy apa fia volt. Föllépésének külső jovialitása, mely annyira népszerűvé tette, csak eltakarta nyilvánvalóan anyjától örökölt mély belső melankóliáját. Élete folyamán tett néhány erőtlen kísérletet arra, hogy függetlenedjék környezetétől és föllázadt a szerep ellen, melyekre a körülmények kényszerítették: már középiskolai tanulmányait elhanyagolta, a főiskolait pedig be sem fejezte. Saját szakállára néhány évre az Egyesült Államokba ment. A Csehszlovák Köztársaság azonban az önállódását megakadályozta. Diplomáciai karriert futott be, mondén életvitellel. Széles népszerűsége a közvéleményben a „nem tipikus, népies” politikus imidzséből származott. Diplomataként mutatott némi rátermettséget, nem volt azonban alkalmas a kiélezett, konfliktusos helyzetek kezelésére. Londoni száműzetése közben a második világháború alatt (ebben az időben Šrámek száműzött kormányának külügyminisztere volt!) arról álmodozott, hogy valahol Londonban egy kisvendéglőt nyit. A kormány üléseiről gyakran hiányzott, hosszú hónapokat töltött az Egyesült Államokban, munkáját ezen idő alatt másoknak kellett elvégezniük. ⁷⁾.

1945-ben ez a korpulens, jóindulatú, nem túlságosan harcias ember hirtelen Rettegett Iván világába került. Végül mindig azt tette, amit az oroszok akartak tőle, (a tiltakozásnak jelét sem mutatta például, amikor a Marshall-segélyt kellett visszautasítani), helyzetetét ugyanakkor kissé cinikusan és sajátos távolságtartással kommentálta. Az egyik ENSZ-ülés után 1945-ben hivatalosan ezt mondta: „A szovjet delegációval az együttműködésünk mindennapos, intim és baráti volt... Nagy megtiszteltetés és öröm volt számomra együttműködni Molotov szovjet külügyi népbiztossal“ ⁸⁾. Privát körben eközben ugyanerről a témáról így beszélt Viktor Fischl nevűmunkatársának: „Mikor egy konferencián ülünk, kis papírcetliken utasításokat küld – én megőrzöm őket, nem tudni, mikor jöhetnek jól -, és többnyire engedelmeskedem kell. Már majdnem beletörődtem, hogy olyan vagyok, mint a His Masters´ Voice reklámjában a foxi. De valahányszor Molotovot hallom beszélni, fohászkodom, hogy ennek az úrnak a hangja legalább egy kicsit volna emberibb“ ⁹⁾ . Ugyanúgy magánkörben jelentette ki állítólag 1947-ben egy moszkvai út után, mikor Sztálin a Marshall-segély visszautasítására kötelezte a cseh kormányt: Moszkvába mint szabad miniszter repültem és Sztálin szolgájaként tértem vissza ¹⁰⁾. Valaki nem rég az egyik cseh újságban erre megjegyezte, hogy ez tévedés, hiszen Masaryk már Moszkvába is mint Sztálin szolgája utazott, csak még nem tudott róla. Ez persze teljesen így van.

Népszerűsége a londoni és New York-i szalonokban e politika következményeképpen rohamosan csökkent. Egy jelentős amerikai publicista 1947-ben már csak „egy viccelődő kövér úr“-ként írt róla ¹¹⁾. A kormánybeli kiélezett szavazásokon rendre a mellékhelyiségre távozott, nem szerette konfliktusokat ¹²⁾. Polgári táborbeli kollégái nem bíztak benne túlságosan, 1948 februárjában nem is értesítették arról, hogy be kívánják adni lemondásukat ¹³⁾. Masaryk elfogadta a külügyminiszteri posztot Gttwald új kormányában, nyilvánosan megerősítette, hogy örömmel vesz részt továbbra is a kormányzásban. A Washington Post ezt ezekkel a szavakkal illette: „...csak néhány nem kommunista vezető mutatott bátorságot. Nem tartozott közéjük Jan Masaryk, a New York-i szalonok kedvence, aki talán a legpiszkosabb erkölcsi játékot játszotta mind között.“ ¹⁴⁾

Néhány nappal ezután Jan Masaryk halott. Elkeseredett vitákat folytattak arról, hogy öngyilkos lett-e vagy megölték. Szerintem ez mellékes dolog. A fontos az, hogy a gyakorlatban segítette a kommunistákat annak illúziójának megteremtésében, hogy a diktatúrájuk bevezetése sima és törvényes volt.

A kommunista ideológia

A demokratikus, individualista szocializmus Beneš-i és Peroutka-i ideológiája (mely, kicsit más formában és főleg megváltozott körülmények között újra életre kelt 1968 idején) a sallangmentes, egyszerű kommunista eszmével szemben fölösleges komplikált, következetlen, kompromisszumra törekvő és lényegében őszintétlen eszmének tűnt. A kommunisták is eredetileg a parlamenti demokráciát megőrző, ”szocializmushoz vezető specifikus csehszlovák útról” beszéltek ¹⁵⁾. A kommunista eszmének már ekkor hatalmas vonzóereje volt, melynek jelentős szerepe volt a csehek orosz uralom alá történő önkéntes betagolódásában. A kommunisták a háború végére ideológiai fordulatot hajtottak végre – agresszív „internacionalizmusuk” helyébe az ugyanolyan agresszív cseh sovinizmus lépett. Ehhez olyan következetesen tartották magukat, hogy például (természetesen átmenetileg) megszakítottak minden kapcsolatot magyar elvtársaikkal (a magyarok a cseh soviniszta hagyomány szerint a németek mellett a második számú ősi ellenségek). A későbbi magyar diktátor Rákosi 1947 áprilisában elkeseredetten panaszolkodott erről Molotovnak, mondandóját ezzel zárva: „Úgy látjuk, csehszlovák elvtársaink megőrültek“ ¹⁶⁾. A cseh kommunisták időleges tartózkodásának persze nagyon paragmatikus okai voltak.

A kommunista „vörös sovinizmus” kristálypéldája Zdeněk Nejedlý a „Kommunisták – a cseh nemzet haladó hagyományainak örökösei“ című brossúrája. A szöveg Nejedlý 1946. február 18-án a Szocialista Akadémián elhangzott beszédének írott változata ¹⁷⁾. Primitív kísérlet annak bizonyítására, hogy a cseh történelem minden jelentős szellemi és politikai mozgalom a kommunizmusra irányult és az összes jelentős kulturális személyiség gyakorlatilag a kommunisták előde. Nejedlý leplezetlen büszkeséggel kijelenti: „Mi kommunisták nem valami átmeneti jelenség vagyunk… mi is beilleszkedünk, mélyen benne vagyunk nemzetünk általános fejlődésében… Mi cseh kommunisták vagyunk... nemzetünk haladásának legújabb fázisa.”“ ¹⁸⁾ Husz János például Nejedlý szerint ma „poltikai párt vezetője lenne, szószéke nem a templomban, hanem a prágai Lucernában vagy a Vencel téren” lenne. És az ő pártja nagyon közel állna – erről meg lehetünk győződve – hozzánk kommunistákhoz. ¹⁹⁾ Számot kellett persze azzal vetnie, hogy Husz pap és teológus volt. Ám ez is egyszerűen ment: „Mindig is csodálkoztam azon, hogy Husz milyen kevéssé volt teológus, mily kevéssé elmélkedett az isteni léten, tulajdonságokon stb. Ezzel szemben mélyen foglalkoztatta a nép, s ebben a nép nyomorúsága… Tanításainak vallásos formája egyértelműen csupán lepel, melyet a hatalmas egyház elleni harcban használt azért, hogy világi érdekeit szintén vallásos indoklással támassza alá.“ ²⁰⁾ A nemzethez azonban Nejedlý nem számít mindenkit, aki csehül beszél. A nemzeti karakter plebejus jellegű (nép, soha a nemesség vagy a burzsoázia), különleges jelentősége van szláv jellegnek. Az eredmény a cseh kulturális élet összes elismert személyiségének giccses panoptikumja, egy vörösre festett cseh Olümposz. Az igaz nemzet a nép, a proletárok, az igazi proletárok pedig kommunisták. Az értelmiség eredendően gyanús – túl sokat gondolkozik, magyarázza a fogalmakat és tényeket. Ezzel szembeállítja Nejedlý a nép egyszerű gondolkodását. Sőt létezik cseh nemzeti erkölcs, „melyet egy mondatban lehet összefoglalni: a jó az, ami a nép javára van, a rossz pedig, a nép ellenében“ ²¹⁾ (ne feledjük, hogy ebben az ideológiában a nép a Csehszlovák Kommunista Párttal azonos). Érdekes, hogy az új vörös sovinizmus hajtóereje a gyűlölet. „és ez az őszinteség formája is... a szent gyűlölet, a rosszal és azokat szemben akik a rosszat vetik és előidézik. ²²⁾ A cseh nemzeti gondolat alapja a mély demokratizmus, ebben a csehek nem csupán a németektől, hanem például a lengyelektől is eltérnek.

Ennek az eszmének a lényege a cseh plebejizmus, a katolikus egyházzal (illetve egyáltalán a kereszténységgel), a műveltebb rétegekkel szemben érzett gyűlőlet.

Eleinte e nemzeti panteónban T.G. Masaryk is helyet kapott. Tekintettel a személyét a cseh közvéleményben övező hatalmas tiszteletre, kultuszát fokozatosan lehetett csak lerombolni. Így nem sokkal 1948 februárja előtt a CSKP főideológusa Václav Kopecký úgy véli, hogy „hogy az új köztársaság eszméjének megalkotásakor a z első köztársaság korának minden élő értéket meg kívánjuk őrizni, T. G. Masaryk nagy humanista és demokratikus ideáljait is “, csupán azzal a megjegyzéssel, hogy „mostani fejlődési szakaszunkban azonban Masaryk gondolatai már nem elegendőek… az új Csehszlovákia szellemisége elképzelhetetlen a tudományos szocializmus, Marx, Engels, Lenin és Sztálin eszméi nélkül“ ²³⁾. Kopecký hangsúlyozza, hogy Masaryk nagy érdemei vannak az első köztársaság létrejöttében, s ebben bírta a cseh munkásság támogatását. Masaryk állítólag lelke mélyén nem értett egyet a népellenes agrár-kapitalista oligarchiával. A két világháború közti Masaryk-ellenes kommunista uszítást durván elhallgatja. ²⁴⁾.

1948 februárja után a kommunista párt álláspontját némiképp módosítja ²⁵⁾. Hangsúlyozza ugyan, hogy „mi kommunisták T. G. Masaryk tevékenysége értékelésekor soha nem feledjük elimerni állhatatosságát, bátorságát, azt a meg nem alkuvást, melyet haladó működése idején mutatott a reakciós előítéletek, a korlátolt nacionalizmus és az alantas sovinizmus, továbbá az antiszemitzmus és rasszizmus elleni harcban. “ ²⁶⁾. Ám Masaryk nem fogta föl az orosz bolsevik forradalom jelentőségét, az első köztársaság idején „államfőként teljes politikai és erkölcsi tekintélyével a fönálló rend védelmében lépett föl… 1919-ben és 1920-ban minden igyekezetével és teoretikus tudásával arra törekedett, a marxizmus nevében meggyűlöltesse a csehszlovák munkássággal a kommunizmust, hogy eltérítse a hatalomátvétel gondolatától...“ ²⁷⁾ Úgy vélte Masaryk, hogy lehetséges a Csehszlovák Köztársaságot kapitalista rend alapjára építeni és az állam sorsát az áruló, kapituláns és gyáva burzsoázia kezébe adta. A következő lépés Masaryk végleges kitagadása volt.

A „vörös sovinizmus” ideológiája aztán Csehszlovákia első kommunista alaptörvényében preambulumában testesült meg, az1948-ban született úgynevezett „Május 9-i alkotmány”-ban. ²⁸⁾ (Az alkotmány vot Beneš elnök lemondásának közvetlen kiváltó oka – ez már neki is sok volt.)

Az alkotmány beveztő része expresszív módon ecseteli a cseh és a szlovák nép fejlődését. Érdekes mit hangsúlyoz: a csehek és a szlovákok a nagy szláv családhoz tartoznak; együtt vették föl annak idején a keletről érkező kereszténységet (a hangsúly a keleten, nem a kereszténységen van). A huszita forrdalom idején újra együtt szereztek érvényt a szabad véleményalkotás (!), a népuralom és igazságosság gondolatának. Évszázadokon keresztül küzdöttek a feudális és német kizsákmányolók ellen. Fő elveik a szabadság, a haladás és a humanizmus voltak. Az első világháborúban közösen küzdöttek a német imperializmus ellenében és az orosz bolsevik forradalom hatása alatt kiharcolták a demokratikus államukat. Hamarosan azonban kapitalisták egy kis csoportjának sikerült visszafordítani a haladást, és akapitalizmus uralomra került. Így az ősi ellenség előtt (nem említi szószerint a németeket) megnyílt az út a békeszerető államunk elleni alattomos támadáshoz. A szovjet szövetséges segítségével sikerült az ellenséget legyőzni és megtisztítani a nemzeti államot az ellenséges elemektől, mely most a szláv nemzetek családjának közösségében, a világ összes békeszerető államával barátságban él.

A szöveg nacionalista és szláv jellege kissé egzotikusan hat arra, aki átélte az orosz uralom teljes időszakát. Egy szóval sem említik a februári fordulat jelentőségét – ebben a pillanatban a cseh kommunisták jobban látták opportunista módon úgy tenni, mintha semmi sem történt volna.

Érdekes ezt a szöveget az 1960-as csehszlovák alkotmánnyal összehasonlítani ²⁹⁾. Az a preambulum nagyon rövid, kihirdeti a „szocializmus” győzelmét Csehszlovákiában, testvéri kapcsolatokról beszél a szocialista világrendszer országaival (elpártol a szláv családtól). A fő hangsúly a ”dolgozó nép győzelmén” van 1948 februárjában. A vörös sovinizmus betöltötte történelmi szerepét és leléphetett a színről.

(a berlini Cseh Centrumban 1998 márciusában elhangzott előadás szövege)
Kövér Gábor fordítása

1) Dr. Edvard Beneš, A ma és a holnap demokráciája (Demokracie dnes a zítra, Čin 1946)

2) Karel Kaplan, Az igazság Csehszlovákiáról (Pravda o Československu 1945-8, PANORAMA 1990)

3) Politikai pártjaink és a demokrácia (Naše politické strany a demokracie“, Dnešek 39/47-8)

4) A németek kiűzése és iparunk (Odsun Němců a naše výroba“, Dnešek 24/46-7)

5) Nem értjük egymást („Nerozumíme si“, Dnešek 24/1946-7)

6) Antonin Klatovský cikke

7) lásd többek között Ladislav Feierabend, Politikai memoár II. rész (Politické vzpomínky II, Atlantis 1994, 90-92. o.), Viktor Fischl, Beszélgetések Jan Masarykkal (Hovory s Janem Masarykem, Mladá fronta 1991, 32. o.), Eduard Táborský, Beneš elnök Nyugat és Kelet között (Prezident Beneš mezi Západem a Východem, Mladá fronta 1993, 226-9. o.)

8), V. Kotyk, Jan masaryk, H&H 1993, 62. o.

9) Viktor Fischl, Beszélgetések Jan Masarykkal (Hovory s Janem Masarykem, Mladá fronta 1991, 87. o.)

10) V. Kotyk, Jan Masaryk, H&H 1993, 65 o.

11) ugyanott 66.o.

12) lásd többek között Václav Kopecký, Csehszlovákia és Csehszlovák Kommunista Párt (ČSR a KSČ, SNPL 1960, 434.o.) ; hasonlóan Ladislav Feierabendnél is, Politikai memoár II. rész (Politické vzpomínky díl II., 90-92 o.)

13) V. Kotyk, 69.o.

14) ugyanott 75.o.

15) 1947 nyarán Moszkva instrukciói megváltoztak, de a kommunista rétorika ugyanaz maradt 1948 februárjáig – lásd többek között Karel Kaplan, Az igazság Csehszlovákiáról (Pravda o Československu), PANORAMA 1990

16) Moszkvának jelentjük, Titkos dokumentumok 1944-48, Századvég 1994, 200 o.

17) Zdeněk Nejedlý, Kommunisták – a cseh nemzet haladó hagyományainak örökösei („Komunisté - dědicové velikých tradic českého národa“, Čs. spisovatel 1950.)

18) uo. 35-36. o.

19) uo. 47. o.

20) uo.46. o.

21) uo.. 85 o.

22) uo.. 88,89 o.

23) Václav Kopecký, Harc az újfajta hazafiságért, beszámoló a CSKP ideológiai mukatársainak 1948. január 9-i prágai konferenceiáján (Zápas za nové vlastenectví, referát na konferenci ideových pracovníků KSČ v Praze 9. ledna 1948, vyd. ÜV KSČ Praha, 3.o.)

24) uo. 13 – 17. o.

25) Václav Kopecký, T.G. Masaryk és a kommunisták (T. G. Masaryk a komunisté, kiadja a CSKP KB kulturális és propaganda osztálya, 1950)

26) dtto 7 o.

27) uo. 24. o.

28) Május 9. alkotmány (Ústava 9. května, Orbis 1951) 17-19.o.

29) A Csehszlovák Szocialista Köztársaság Alkotmánya (Ústava ČSSR 1960, Orbis 1961), 5 – 7.o.